Örülök, hogy itt vagy.
Nem tudom, hol kezdjem, fura ez az egész. Nem írtam még blogot, se naplót, se semmit. Csak programot, ami ugyan úgy elárul rólam sok mindent, de azért mégsem ennyit... Elkezdem az elején, egy kis bemutatkozással fűszerezve és haladunk előre.
Aaron vagyok, Magyarországon is jelenlevő VIR rendszerekkel foglalkozó cég informatikai fejlesztési és üzemeltetési csoportjának az egyik oszlopos tagja. Hogy miről fog szólni a blog? A magyarok újgazdag sznobjairól (név nélkül) és szánalmas viselkedésükről. Na meg arról, hogy ez mennyire ragályos...
Személyes és családi biztonság kedvéért álnevet használok. Ez gondolom érhető.
89-ben láttam napvilágot. Apám akkor még lecsúszott mezőgazdasági vállalkozó volt. Jött a rendszerváltás és a változás szele, amit ő is megérzett. Egyszerű embernek vallja magát a mai napig, pénzügyeiről, befektetéseiről keveset beszél, ha beszél is csak panaszkodik. Pedig nem egyszerű ember. Az egyszerű ember nem vásárolt kárpótlási jegyeket '91-ben az utolsó centjén is, az egyszerű ember eladta azokat. Minden pénzét abba ölte, mindet. Tette azért, mert más okos emberek is tették. Így hát mire a beváltásra került a sor 0 hektár saját tulajdonú földből lett sok hektár.. Sok-sok hektár.
Kis faluban laktunk, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki köszön mindenkinek és mindenki irigy mindenkire. Ez szerintem minden magyar falucskában így van.
2004-ig nem is igen mozdultam ki onnan. Miért is tettem volna? Meg volt ott minden. Viszont jött az ált. sulis ballagás és a középiskolás évek. Igen... Középiskolás.
Hogy-hogy nem gimis?! Mert a szüleim azt várták el tőlem és hát milyen a gyerek?! Lázad. Informatikus akartam lenni és könyörögtem nekik, hogy had legyek kollégiumos az ország legjobb informatikai középiskolájában. Így végül belementek a környék egyik informatikát is tanító középsulijába járjak. Informatika-informatika, gondolták.
4 év alapképzés érettségiig + 2 szakma.
Hát mostanra megszépültek az emlékek, de rossz pénzes gyereknek lenni egy csórókkal zsúfolt középiskolában... Ha elit gimibe megyek, akkor lehet több lenne a "jó" ismerős, de a jelenleginél is nagyobb sznob lennék.. Igen, tudom magamról. Ismerem a gyengeségeimet.
De visszatérve a középsulira. Sok minden megmaradt. Sok sérelem. Ami talán a sznobságom és a szüleim pénze miatt ért.
Első alkalommal az évnyitón találkoztam a többiekkel, nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. Beálltunk kettesével. Mindenki csinosan fel volt öltözve, mindenkin ünneplő volt, így mindenki egyenlő volt. Talán ezért is vagyok híve a Dress Code-nak. Mert olyankor mindenki elegáns, mindenki egyenlő. Persze ott is el lehet veszni a részletekben: Mandzsetta gombos ing, kigombolható zakó ujj, óra, cipő, mérethelyesség ééés csak az igazi sznob figyel az ilyenekre!!
A következő pár hétben osztálytársaim "rávezettek", hogy nem kellene annyira divatmajomnak lenni, otthonról kellene hozni a kaját és nem az iskolabüfében két pofára enni, telefonból egy sokkal régebbi szériát kellene elővarázsolni vagy eltüntetni (mobil akkor még nem volt divat), magyarul idomulni a többiekhez.. És jóba leszünk. Az első év majdnem végig magányosan, barátok nélkül telt..
Első tanítási napon természetes, hogy mindenki szimpátiát szeretne kiváltani a többiekből. Így hát felöltöztem (akkor még azt hitem) alkalomhoz illően: Bordó Adidas (azt hiszem gazella) cipő, kék Levi's farmer, a cipővel harmonizáló bordó öv, világoskék és fehér csíkos ing betűrve, és egy Eszterházy-kockás zakó.
Hát végül egyedül ültem valamelyik hátsó sorban, mert senkiből nem váltottam ki szimpátiát. Érezték, hogy anyagilag nem vagyunk egy súlycsoport és átminősítettek UFO-nak.
Teljesen jogosan... Melyik 9. osztályos gyerek jár iskolába zakóban???! Elmondom: a sznobok.
Na de megyek olvasok kicsit a teraszon és bámulom a panorámát.
Folytatás hamarosan.